Visszaszámlálás indul...

 2010.10.25. 23:02

 A következő trükköt egy zsúfolt este, és egy unalmas kutatási beszámoló ihlette. Már délután óta rohangáltam az épületben, hogy a rendezvényen minden simán menjen, mikor végre én is beülhettem az egyik programra. Rögtön a program elején azt a feladatot kaptuk, hogy 470-től kezdjünk el hármasával visszafelé számolni, magunkban. Az egész csak 3 percig tartott, de már jóval korábban éreztem, hogy nyugodtabb vagyok, kevésbé érzem magam túlhajszoltnak, és kezdek lecsillapodni. A végére kellemes, relaxált állapot alakult ki. 

A "népi bölcsesség" is azt mondja, hogy mielőtt megszólalnál, számolj el tízig. Bonyolultabb számolási feladatokkal is lekötheted a figyelmedet, és minél monotonabb, annál inkább el is lazít. 

Napközben, a mindennapi rohanásban ritkán van időnk meditálni, jógázni, hosszabb időre magunkba fordulni. Pedig fontos lenne, hogy megőrizzük a hidegvérünket és az energiánkat, és nap végére is tartogassunk a türelmünkből. Vannak, akik már délre elfáradnak, és a délutánt csak több kávéval bírják ki. 

Nem kell órákat rászánni, néha elég pár perc is, hogy lecsillapítsuk magunkat, és új erővel töltődjünk fel. Ez lehet egy csendes elmélkedés a buszon, vagy számolás a liftben, néhány mély levegővétel, a lényeg, hogy ne az aktuális problémákon járjon az eszünk. Tegyük félre, mi mindent kell még elintézni, 3 perc megéri, hogy később frissebben, gyorsabban és hatékonyabban tegyük. 

További olvasgatásra: Bagdy Emőke: Pszichofitness

"Ez a vademecum ("gyere velem") könyv a kíváncsiak és a vállalkozó kedvűek számára született. Azoknak, akik szeretnék megismerni saját lelki működéseik titokzatos világát, de nem öncélúan, hanem szeretnének e tudás által olyan lehetőségekhez és készségekhez jutni, amellyel elősegíthetik testi-lelki egészségük, jó közérzetük, fizikai és lelki fitségük fenntartását. Azokhoz is szól ez a könyv, akik hajszoltak, fáradtak, kimerültek, szomorúak, "ideges" tünetekkel bajlódnak, esetleg valamilyen működészavar már előállt náluk."

A bejegyzés trackback címe:

https://eletespszichologia.blog.hu/api/trackback/id/tr722399300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása